Fejes Balázs

szoftvermérnök, társigazgató, ügyvezető alelnök

 

Balázs Fejes

Balázs az EPAM Systems Inc. ügyvezető alelnöke, a cég európai és ázsiai–csendes-óceáni térségének (APAC) üzleti működéséért felelős társigazgatója. Emellett az EPAM bank- és pénzintézeti üzletágának stratégája, mely szerepkörében felügyeli és támogatja az EPAM szolgáltatás-portfóliójának folyamatos továbbfejlesztését.

Szakirányú tanulmányai alatt és után a legkülönbözőbb területeken dolgozott szoftverfejlesztőként, majd a Microsoft, később a Scala vezető szoftvermérnökeként fejlesztői tudása mellett jelentős vezetői tapasztalatot is szerzett.

2000-ben többedmagával megalapította a Fathom Technology-t, egy magyarországi központú, világcégeknek szállító szoftverfejlesztő céget, amelynek egyben a technológiai igazgatói pozícióját is betöltötte. 2004-ben a cég összeolvadt az EPAM System-mel, ezzel megteremtve az EPAM kelet-közép-európai fejlesztési központját. Először az EPAM technológiai igazgatója (CTO), majd 2012-től a pénzintézeti üzletág vezetője lett. 2015-től átvette a teljes üzleti terület irányítását, majd 2017 novemberétől az EPAM ügyvezető alelnökévé választották.

Számos nemzetközi szakmai, üzleti és vezetői díj és elismerés birtokosa.